Bemutatkozás
Ivett's Essentials: Egy Lovaknak Szóló Lelki Útikalauz
Mély érzéseimből merítve osztom meg veletek ezt a weboldalt, amely lelki támaszt, reményt és vigaszt nyújt azoknak a lovaknak, akik hasonlóan érzik magukat kiszolgáltatottnak és elhagyottnak, mint én. Az idő múlásával szembenézve és a sötétség burkába burkolózva is találtam reményt. Mindkét szemem világát elveszítettem, de a lélek látása sosem hagyott el. Az orvosok számára a megoldás egyszerűnek tűnhetett – eltávolítani azt, ami már nem működik. De az én ember barátom, aki minden nap velem van, sosem adta fel. Ő lett az én világom, a szemem és a biztonságom őrzője.
Tíz éves koromban elveszítettem az egyik szemem látását, és most, huszonöt évesen, teljesen a sötétség fogságába estem. A változás hirtelen jött: először szemem opálossá vált, majd testem ereje megfogyatkozott, gyulladás kínozott. Krémekkel, cseppekkel próbálkoztunk, de ezek csak átmeneti segítséget nyújtottak. Az injekciók, amelyeket a szemembe kaptam, csökkentették a gyulladást, de a látásom nem tért vissza. Az uveitis legyőzhetetlennek tűnt, a gyulladáscsökkentő krémek viszketést okoztak, melyet vakarásom csak súlyosbított, és végül a szemfelszínem megsérült. A kezelések során a türelem nem volt a legnagyobb erényem, minden egyes csepp és krém alkalmazása egy-egy küzdelem volt, de nem adtam fel.
A látásom végleges elvesztése mély félelemmel töltött el, elveszettnek éreztem magam a sötétségben. De a kétségbeesés pillanataiban barátom szeretete és támogatása volt az, ami megmutatta, hogy a látás nélküli élet új kezdet lehet.
Az életem újraértelmezése során az étrendem átalakult, minden napomat vitaminok és gondoskodás töltötte ki. A gyulladáscsökkentők mellékhatásai és a kezelésekkel járó fájdalom ellenére a belső harcom volt a legnagyobb próbatétel. A félelem és a fájdalom ellenére megtanultam értékelni azokat a pillanatokat, amikor a szeretet és törődés gyógyírt jelentett a sebekre.
Nehéz szavakba önteni, mennyire megváltozott az életem. Az orvosok, edzőm és manuálterapeutám áldásos munkáját méltányolva, a legnagyobb köszönet mégis barátomnak jár, akinek szeretete és kitartása nélkül soha nem érezhettem volna ilyen mély hálát és kötődést. Néha még mindig haragszom a világra, és küzdök az elfogadással, de tudom, hogy nem vagyok egyedül. Ez a tudat adja meg a bátorságot minden napra, hogy szembenézzek a kihívásokkal. Jelenlegi állapotom, a szürkehályog elleni harc, mindennapos kezeléseimmel nem hagyom, hogy a betegség romboljon tovább. Az élet, amelyet élek, az enyém, és saját szabályaim szerint élem, nem pedig az orvosi szakkönyvek szerint, és senki sem szabhatja meg a gyógyulásom határait. Bármi és bárkivel szembenézek, addig, amíg van remény a szememben, van remény a gyógyulásra is. Nem hagyom magam!
Ivett vagyok, 1999. március 28-án születtem. Remélem, hogy a történetem inspirálja azokat, akik hasonló körülmények között élnek. Azt szeretném, ha megértenék, hogy a sötétségben is lehet fényt találni, és a legnehezebb időkben is van remény és lehetőség a boldogságra.
Az élet útjainak újraértelmezése által, bár látásom elveszett, új érzékeket és képességeket fedeztem fel magamban. Az állóképességem, amit az évek során kifejlesztettem, segített abban, hogy a belső erőmre támaszkodva megtaláljam az útjaimat a sötétség labirintusában. A támasz, amit barátomtól és a körülöttem lévőktől kapok, megmutatja, hogy a szeretet és a közösség ereje képes átlényegíteni még a legnehezebb helyzeteket is.
Ahogy nap, mint nap szembenézek a kihívásokkal, rájöttem, hogy bár a világ többé nem az, amit látásommal ismertem, mégis teljes és gazdag. Minden érzékelés, minden tapintás, minden hang és illat mélyebb jelentést hordoz, és lehetőséget ad arra, hogy új módon közelítsem meg az életet. Az én történetem bizonyítéka annak, hogy akár a legnehezebb körülmények között is van út előre, és hogy minden akadály leküzdhető, bár én is kellek hozzá de nem én döntök egyedül a sorsomról,kell hozzá egy "barát" aki nem adja fel.
Büszkén mondhatom, hogy bár a látásom elveszett, az életkedvem és az akaraterőm csak növekedett. Továbbra is tanulok, fejlődök és alkalmazkodom, miközben az élet minden apró ajándékát hálával fogadom. Az én utam, amely tele van kihívásokkal és változásokkal, arra tanít, hogy az igazi látás nem a szemekkel, hanem a szívvel és a lélekkel történik.
Ezért kívánom, hogy mindenki, aki hasonló helyzetben van, találjon bátorságot és erőt az én történetemből, és tudja, hogy bármilyen sötétnek tűnik is az út, mindig van fény, mindig van remény, és a legnagyobb sötétségben is ragyoghat az élet. Az élet folytatása és a boldogság keresése sosem függ csak a körülményeinktől, hanem sokkal inkább attól, hogyan állunk hozzájuk.